top of page
Czégény László.jpg
Amit fontosnak tartok elmondani

Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és ellátogattál az oldalamra!

Szertartásvezetőként a célom, hogy megkötések nélkül olyan ünnepi beszédet biztosítsak a megrendelőim számára, ami valóban egyedi, történetet mesél el és távolról elkerüli az elkoptatott kliséket. Fontos számomra, hogy beszédeim pontosan olyanok legyenek, amilyennek elképzeltétek és hogy munkámmal és szóvirágaimmal olyan biztonságos környezetet biztosíthassak számotokra, amelyben komfortosan érzitek magatokat.

Elsősorban Csongrád-Csanád és Békés vármegyékben dolgozom, de online egyeztetések mellett a szertartás helyszínére bárhová szívesen elutazom az országban vagy azon kívül.

A háttérsztorim
Cukrászként, majd közgazdászként is végzettséget szerezve a doktori tanulmányaim mellett szerettem volna az embereknek olyan értéket teremteni, ami évek multán is visszagondolva rá, mosolyt csal az arcukra. Sok ünnepi beszédet hallottam már és sajnos gyakran előfordult, hogy azokban a címzett(ek)hez egyáltalán nem illő elemek szerepeltek, amik kizökkentették a hallgatóságot a meghitt pillanatból. A szertartásvezetésben nagyon szeretem azt, hogy mindig új emberek történeteit ismerhetem meg, és az életük egy-egy fontos pillanatának apró részévé válhatok. 
 
Nem titkolt szándékom, hogy munkásságom során az egynemű párokat is eskütételre buzdítsam, hiszen a szerelem mindenkié. Munkám során minden jegyes vagy újraesküdő pár és minden születésnapos felé maximális nyitottsággal és odaadással fordulok, a Ti elégedettségeteket állítom a középpontba. 
bottom of page